Hogyan hat a Valentin napi rózsavásárlás a környezetünkre?

Az Egyesült Királyságban értékesített rózsák 70 százalékát Kenyából importálják.

Ebben az évszakban a virágüzleteket vörös rózsák árasztják el – hosszú szárúak, édes illatúak és pompásak- szebbnél szebbek. Azonban bele sem gondolunk, hogy februárban hogyan élvezhetjük ennek a tengernyi rózsának a látványát. Hiszen ez is természetes számunkra, számos egyéb luxusunkkal együtt, amit több ezer mérföldről importálnak ,hogy kielégítsék Valentin napi és egyéb igényeinket.

Az Egyesült Királyságban értékesített rózsák 70 százalékát Kenyából importálják. Ezek a rózsák létfontosságúak a kenyai gazdaság számára, ahol sok gazdálkodó és munkavállaló megélhetését biztosítják- különösen a nők számára. Azonban egy sor rózsa 10 liter friss vizet igényel a megfelelő méretének elérése érdekében, így ez az iparág óriási megterhelést jelent az ország amúgy is csekély vízkészleteire. Ezáltal feszültséget és erőszakot gerjesztve.

A 2015-ös évben az International Alert nevű jótékonysági szervezet egy Valentin napi kiállítást tartott, melynek célja az volt, hogy rávilágítson a kenyai rózsakereskedelmet körülvevő kérdésekre. A látogatók lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék a rózsatermesztők történeteit és aggodalmait. Valamint, hogy elmondhassák, ők hogyan kezelnék a helyzetet. Ez a kiállítás volt az első lépés a helyi béke megteremtéséhez.

“Számunkra a rózsák a szépséget és a szeretet kifejezését jelentik. Ösztönözve vagyunk arra hogy megvegyük őket. Ez szinte már elvárás. Ezért szerettünk volna rámutatni a mindennapi kényelmünk (pl. a virágok) mögött rejlő összetettségre, hogy az emberek még jobban elgondolkodjanak ezen”  – mondta Dan Smith az “International Alert” főtitkára.

A Naivasha-tó környékén, kb. két órás útra, nyugatra Nairobi városától a főipar a mezőgazdaság. A tea és a turizmus mellett a virágtermesztés a jövedelem három legnagyobb forrása. A tó körül több mint 60 virágfarm található, ami 50 ezer munkást foglalkoztat.

A virágipar számos előnnyel is rendelkezik. A legtöbb alkalmazott nő, mivel úgy látják, hogy ők szorgalmasabbak. Ez biztosítja a nők nagyobb pénzügyi függetlenségét és egyenlőségét. A nagyobb gazdaságok jelenleg bölcsődékkel rendelkeznek, és a nőknek három hónapig tartó szülési szabadságot biztosítanak. De más gazdaságokban az alkalmazottak túlterheltek és alul fizetettek, valamint egészségügyi problémáktól szenvednek a durva vegyszerek miatt.

Egyre több munkavállaló özönlik a térségbe, ami még több problémát vet fel. A  területen egy viskókból álló város alakult ki, és akik nem találnak munkát, gyakran bűncselekményeket követnek el vagy prostituálttá válnak. Az illegális vízhasználat, a szennyezés és az erdőirtás a meglévő erőforrásokat még nagyobb nyomás alá helyezi.

Kenyában gyakori a víz és más erőforrások miatti konfliktus. A 2009-es szárazság idején a virágtermesztő üzemek csatornákat építettek a növények öntözésére. Két gyermek halt meg a csatornákban. Ez a helyi gazdaságok közötti harchoz vezetett, három halálesettel.

Smith azonban rámutatott arra, hogy az “International Alert” nem követel semmilyen bojkottot a kenyai rózsákra: “Vannak virággyártók, akik nagyon óvatosak a vízzel, és biztosítják a munkavállalóknak a tisztességes bánásmódot. „

Az “International Alert” reményei szerint a jövőben a kenyai kormány és a gazdálkodók megteszik a kellő lépéseket a természeti erőforrások tisztességesebb terjesztésére, a közösségekbe vetett bizalom növelésére és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre. Smith rámutatott arra is, hogy az Egyesült Királyságbeli fogyasztók is szerepet játszanak ebben. “Ez egy távoli problémának tűnhet, de szorosan közreműködünk mi is ebben. Kenyai vizet használunk, és lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy ezt felelősségteljesen tegyük. ”

Forrás: www.independent.co.uk

Be the first to comment

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Facebook